Kategóriák
Szolgáltatások

Adó 1% a leukémia ellen

Nem egyszerű felvenni a harcot a leukémia ellen, hiszen ebben az esetben a vérképző zavar betegségéről beszélhetünk. Ugyanakkor sokan teszik fel azt a kérdést, hogyan segíthetnének a betegség ellen vívott csatában? Az adó 1% hatékony eszköz lehet, ezért arra kérjük, nézzen utána annak, hogyan ajánlhatná fel ezt az összeget.

A Daganatos.hu Alapítvány elsősorban fehérvérűséggel küzdő gyerekek támogatásával foglalkozik, tehát ide nyugodtan elküldheti a pénzt. A honlapon részletes kimutatást olvashat arról, hogy milyen célokra ment el a szervezetnek felajánlott összeg.

Kategóriák
Szolgáltatások

Az adó 1% egy egyszerű csoda

Az egyén szeretne jót cselekedni, de elmegy a lehetőségek mellett, mintha csukott szemmel járna. Pedig egy egészen apró gesztussal nagy dolgokat támogathat. Olyan civil szervezeteknek, alapítványoknak nyújthat segítséget az adó 1% felajánlással, akik minden erejükkel életekért küzdenek nap mint nap. Sokuknak az egyetlen reménye a mindennapi harcok során, az emberek jó szívvel küldött adománya. Természetesen, ebben a témában is, mint az élet minden területén, megfontoltnak kell lenni, hogy kinek is nyújtson támogatást az adó 1% által.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás